Written by Rainer: rainer.lehrer@yahoo.com

Learn languages: Rainer: + 36 20 334 79 74 or + 36 20 549 52 97

Click here!         English version      German version      Russian version       French version    Spanish version    Latin version     all seven versions together

 

 

 

Az engedetlen falevél

Lógott ő már sokáig. Ha gyümölcs lett volna, már régen kellett volna leesni túléretten a földre. De ez nem tőle függött. A fa tartotta, nem akarta elengedni. "Hová akarsz menni?" Kérdezte a kis hajtását. "Igaz, lógok itt nagyon magasan, és látok nagyon sok mindent. De mi van emögött, a horizonton túl?" Vágott vissza a falevél. "Miért érdekel? Miért nem kérdezel meg a felhőket, vagy a madarat, amely ül melletted az ágon?" Bírálták őt a többi falevél. "Összeszedni akarom a saját tapasztalataimat, mindent saját magam érzékelni!" Még a környező fák és levelek is gyanakvó szemmel nézték rá. Nem tetszett nekik, hogy valaki másként vélekedtek, és szerettet volna valami más, mint ők. "Hogy lehetsz ilyen makacs és antiszociális," gondolták saját magukban. A falevél néha magányos és félreértettnek érezte magát. Milyen hibát követett el? Vajon bűn volt álmodni egy kicsit, és az érzékek a madarak után küldeni és ..........?

De lógott ott a fán, csak lógott, már nem kapaszkodott, a fa tartotta őt, amely nem akarta elengedni. De aztán jött a szél a segítségére. Ez a mennyei gyermek többször erősen fújt a fába. A fa felnyögött, mert nem akarta elveszteni a kedves gyermekeit. A levelek sírtak, mert féltek. A félelem az ismeretlentől. Csak a kis engedetlen falevél örvendet, és próbált kiszabadulni abból a vaskézből, amely nem akarta elengedni őt. És hirtelen repült a levegőben, szabad volt. Ez élvezte a súlytalanságot. A szél játszott vele, idefújta – odafújta, és repült feljebb és feljebb. Hallotta a többi levelek magas hangú sikolyát és a fák mély hangú dühös kiáltásait. "Mit akarsz, mit csinálsz?" De a falevél mát nem akarta meghallgatni őket. Repült és szabad volt.

Aztán a szél egyre csendesebb lett és lassan teljesen abbamaradt. A falevél lassan leereszkedett, egyre mélyebbre. Elég távol a fától, de voltak más fák. "Honnan jöttél? Hová repülsz? Miért hagytad el az anyafát? Miért hagytad el a biztonságot?" Szerencsére már nem hallotta az utolsó kérdést, különben bizonnyal, azon gondolkozott volna, hogy a fák és a levelek mindenhol ugyanolyanok. Beleesett egy kis patakba, ahol már más levelek táncoltak a hullámokon. Játszottak együtt, a "Keress engem", "Táncoljunk körbe" és még sok mást. Most, hogy talált egy pár útitárs, akik hasonlóan gondolkoztak, mint ő, még jobban élvezte a kalandot.

Úsztak együtt, táncoltak, elváltak újra, megismerkedtek új barátokkal, látták gyönyörű tájakat, a folyó egyre szélesebb lett, és végül befolyt a tengerbe. Milyen szép az élet, gondolta a falevél.

Aztán jött a nyár vége. A falevelet kimosta a partra, beleásódott a földbe, hogy a következő évben kis hajtásként mosolyogasson a napra.

Reméljük, hogy a falevél tanult valamit, és nem mondja majd saját faleveleinek, hogy az élet csupán veszélyekből áll.

 

 

 

Back to portal! Click here! For more reading practice!